2006-ban 87 informatikai pályázatot nyújtottak be ügyfeleink.

Kivonat
a
Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal
című
Pályázati felhívás útmutatójából

KEOP-2009-4.2.0/A

1. Pályázat célja és háttere

A megújuló energiák abszolút felhasználásának és arányának növelése egyaránt stratégiai prioritás, mivel Magyarország energia-felhasználásában részarányuk jelenleg viszonylag alacsony, és e mellett a hazai fosszilis energiahordozó készlet és termelés is korlátozott, így az ország importfüggősége az elsődleges (primer) energiahordozók (uránérc, földgáz, kőolaj) tekintetében nagyon magas, meghaladja a hazai energiaszükséglet 75%-át.
A megújuló energiaforrások elterjesztésének célkitűzése illeszkedik az Európai Unió éghajlatváltozási és energiapolitikai integrált javaslatcsomagjának alapvető célkitűzéseihez is, mely egyszerre célozza meg az éghajlatváltozás elleni harcot az unióenergia biztonságának növelését és versenyképességének fokozását.
A megújuló energiahordozók hasznosítása egyszerre energiapolitikai, versenyképességi, környezetvédelmi, vidékfejlesztési kérdés, ennek megfelelően a felhasználásuk növelésére vonatkozó elképzeléseknek egyidejűleg kell megfelelniük hatékonysági, fenntarthatósági, műszaki/technológiai, szociálpolitikai szempontoknak. Jelen KEOP koncepció is a fentiek figyelembevételével készült.
A KEOP egyik kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és az EU energiapolitikával – a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. Ennek is feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása, a hazai energiahordozó forrásszerkezet kedvező befolyásolása a hagyományos energiaforrások felől a megújuló energiaforrások irányába való elmozdulás elősegítésével.
„A helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű konstrukció általános célja a kisebb környezeti terheléssel járó megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése elsődlegesen a KKV szektorban és a költségvetési szerveknél.
Jelen pályázati konstrukcióban a kisebb összegű (1-50 millió forint támogatásban részesülő) és jól tipizálható megújuló energia alapú beruházások támogatásának egyszerűsítése érdekében, a beérkezett pályázatok automatikus értékelési - eljárási rendszer keretében kerülnek feldolgozásra, azaz csak jogosultsági és teljességi kritériumok alapján dönt a támogató a támogatás odaítéléséről.
A konstrukció célja, a megújuló energiaforrások kiaknázásának fokozására irányuló eszközbeszerzések támogatása vissza nem térítendő támogatás formájában. A sikeres pályázat alapfeltétele, hogy a támogatási igénye 1 és 50 millió Ft közé essen. A pályázati kiírás által szabott feltétel, hogy a pályázó a pályázat összeállítása előtt energiaauditot és tanúsítást végeztessen el, (kivétel, ha a pályázat tárgya használati melegvíz előállító rendszerek kibővítése napenergiát hasznosító technológiával, illetve ha gazdasági termelő folyamat közvetlen hőigénynek kielégítésére irányul a pályázat), mivel majd az ebben
szereplő javaslatnak megfelelő eszközbeszerzésre jogosult pályázatot benyújtani. Pályázat nyújtható be mind meglévő rendszerek energiaforrás-váltására, mind új igény kielégítéséhez kapcsolódó fejlesztéshez.
A konstrukció ösztönözni és támogatni kívánja a helyi energiaigényt, megújuló energiaforrásokból kielégítő eszközbeszerzések megvalósulását, melyek érdekében jelen konstrukció keretében támogathatott technológiák a következőek: napkollektoros rendszerek szilárd biomassza (apríték, pellet, darabosfa, faelgázosító) kazánok hőszivattyús rendszerek telepítése.
A konstrukció eljárásrendjében és eszközeiben újszerű kezdeményezésnek számít, mivel lényesen leegyszerűsíti a pályázói feladatokat, követelményeket, mintadokumentációt használ, és lerövidíti a döntési eljárást. Sikeressége esetén az Irányító Hatóság további technológiák esetében is megvizsgálja ezek alkalmazhatóságát.

2. Rendelkezésre álló forrás

Rendelkezésre álló forrás: 6 000 M Ft

További részletek 

3. Támogatás mértéke és összege

3.1 Támogatás mértéke

Támogatás mértéke alapesetben: 50% .

3.2 Támogatás összege

Támogatás összege minimum 1 000 E Ft és maximum 50 000 E Ft

4. Pályázat benyújtási határideje

A pályázat benyújtására 2009. augusztus 19. és 2010. december 31. között van lehetőség.

5. Pályázók köre

  • Kis- és középvállalkozások
  • Mikro- és kisvállalkozások
  • Nagyvállalatok
  • Egyéni vállalkozók
  • Állami intézmények
  • Önkormányzati intézmények
  • Önkormányzatok

További részletek 

6. Támogatható tevékenységek

  • Fűtési energiaigény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból
  • Kötelező elemek:
    • energetikai audit elvégzése projekt-megvalósítás előtt és auditori ellenjegyzés a megvalósulás után
    • épületenergetikai tanúsítvány megszerzése
  • b. Választható elemek:
    • Napkollektor rendszer telepítése
    • Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása
    • Hőszivattyús rendszerek telepítése
  • Használati melegvízigény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból
  • Kötelező elemek:
    • energetikai auditori ellenjegyzés a megvalósulás után (XI. melléklet szerint)
  •  Választható elemek:
    • Napkollektor rendszer telepítése
    • Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása
    • Hőszivattyús rendszerek telepítése
3. Gazdasági-termelési folyamat közvetlen hőigényének részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból
  •  Kötelező elemek:
    • energetikai audit elvégzése projekt-benyújtás előtt és auditori ellenjegyzés a megvalósulás után
  • Választható elemek:
    • Napkollektor rendszer telepítése
    • Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása
    • Hőszivattyús rendszerek telepítése
A támogatható eszközök minimálisan elvárt műszaki és egyéb jellemzőit az E fejezet „Szakmai jogosultsági kritériumai” tartalmazzák.

Tevékenységek kombinálása:
Egy pályázat keretében több tevékenység, kombináltan is pályázható (több választható elem), mely esetben a választható elemek mindegyikére külön-külön egyszerűsített energetikai mellékletet, de csak egy összevont költségvetést kell benyújtani. Az egyes technológiáknak meg kell felelniük az „E” fejezet kiválasztási kritériumainak.
A tevékenységek együttes támogatási igénye nem haladhatja meg a D3 fejezetben meghatározott 50 millió forintot.

7. Elszámolható költségek

A projekt előkészítés során elszámolható költségek köre

A projekt előkészítésével kapcsolatos költségek összege nem haladhatja meg a projekt tervezett összes elszámolható költségének 6%-át. A költségek felmerülésének legkorábbi időpontja 2007. január 1.

A projekt előkészítési költségekre csak átmeneti támogatás nyújtható, amennyiben a KEOP forrásból nyújtott támogatás „állami támogatás” hatálya alá esik és nem a projekt által létrejövő tárgyi eszköz bekerülési értékének része.

II. Tárgyi eszközök / Ingatlanok, Gépek, műszaki és egyéb berendezések költségkategória

Tanulmányok és vizsgálatok elkészítése
  • Audit / tanúsítás költségei:
A projekt keretében lefolytatott audit és tanúsítás az elszámolható beruházási költség max. 4%-a, de nem több, mint 3 millió Ft lehet.
A lefolytatandó épületenergetikai auditnak fel kell tárnia, hogy az épületnek milyen hőigénye van és milyen hőveszteségek vannak, valamint a pályázó által pályázni kívánt eszközök javasoltak –e beépítésre, megfelelnek-e az „E” fejezet szakmai jogosultsági kritériumainak.
Amennyiben a pályázat tárgya kizárólag használati melegvíz előállító rendszerek kialakítása/bővítése megújuló energiával, akkor nincsen szükség a VI. melléklet szerinti teljes körű auditra. Ebben az esetben az auditra elszámolható költség maximum 150 000 Ft+ÁFA.

Az auditjelentés kötelezően alkalmazandó formáját a Pályázati Útmutató VI. számú melléklete, az auditjelentés kísérő lapjának kötelezően alkalmazandó formáját a Pályázati Útmutató IX. számú melléklete tartalmazza. Az audit készítővel és a tanúsítás készítővel szemben támasztott követelményeket a pályázati útmutató VII. számú melléklete tartalmazza.

Egyéb
  • Engedélyek, hatósági díjak, egyéb adók és illetékek költségei.
Közbeszerzési költségek
  • Közbeszerzési szakértői díjak.
A projekt megvalósítás során elszámolható költségek köre

I. Tárgyi eszközök / Gépek, műszaki és egyéb berendezések költségkategória

A költségkategória keretében elszámolható projektelemek:

Eszközbeszerzés

Új eszköz beszerzése támogatható, mely megjelenik a kedvezményezett tárgyi eszköz leltárában.
Elszámolható költségként jelenik meg a műszaki és egyéb berendezések, gépek beszerzésének költsége, telepítése, valamint ezek rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezés költsége.

I. Napkollektor rendszer telepítése esetén elszámolható költségek

Napsugárzás energiatartalmát felvevő berendezés és kapcsolódó szerkezeti elemek, használati melegvíz és/vagy fűtési rendszerhez, és/vagy gazdasági termelési folyamathoz való kapcsolódáshoz, rendszerben működéshez szükséges eszközök, hőtároló berendezések, szabályozás elemeinek vásárlása és telepítése.

II. Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása esetén elszámolható költségek

Hasznosító kazán, ennek kapcsolása használati melegvíz és fűtési rendszerhez szükséges eszközök, berendezések és építmények, füstgáz leválasztó, kéményrendszer, hamukihordó, a tüzelőanyag raktározásához, átmeneti raktározásához szükséges nem építmény jellegű elemek, valamint kizárólag a tüzelőanyag mozgatására használható szükséges gépek és berendezések beépítése. Automatikus tüzelőanyag adagoló.

III. Hőszivattyús rendszerek telepítése esetén elszámolható költségek Hőszivattyús rendszer kialakítása, talajszondák és talajkollektorok telepítése, a beüzemeléshez szükséges mérések, hőfogyasztókhoz való kapcsolódás, hőszivattyú telepítése, hőszivattyú és szondák/kollektorok kapcsolódása, hőszivattyú villamos energia hálózathoz kapcsolódása, a hőszivattyút ellátó villamos energia körön külön villamos fogyasztásmérő beszerzése és felszerelése; a havi villamos energia fogyasztási adatokat rögzítő mérőeszköz beszerzése és felszerelése, a külső hőmérséklet mérő és rögzítő berendezés beszerzése és felszerelése.

Valamennyi választható elem esetében kizárólag a hőtermelői oldal támogatható! (hőszivattyús rendszerek esetén: a hőszivattyú szekunder csonkjáig, biomassza kazán-rendszer esetén: a biomassza -kazán szekunder csonkjáig, napkollektoros rendszer esetén: a hőtároló kimenő csonkjáig+szabályzáshoz szükséges eszközök támogathatók). Elszámolhatóak a szabályozáshoz és méréshez szükséges eszközök.

Az Eszközbeszerzéshez kapcsolódó költségekre csak és kizárólag regionális beruházási támogatás nyújtható, amennyiben a KEOP forrásból nyújtott támogatás „állami támogatás” hatálya alá esik.

Tájékoztatás, nyilvánosság

  • Tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos kötelező feladatok költségei számolhatók el az előírások figyelembe vételével.
A tájékoztatás, nyilvánossággal kapcsolatos költségekre csak és kizárólag átmeneti támogatás nyújtható, amennyiben a KEOP forrásból nyújtott támogatás „állami támogatás” hatálya alá esik és az adott költség nem … a projekt által létrejövő tárgyi eszköz bekerülési értékének része.

Tanulmányok és vizsgálatok elkészítése
  • ZPEJ kísérő auditigazolást (XI. melléklet szerint)

8. Útmutató letöltése és nyomtatása

Útmutató letöltése, vagy megjelenítése
A kivonat nyomtatható verziója itt:  

Visszalépés az előző lapra